dózsamagdi-nemez
2017. január 13., péntek
2016. november 4., péntek
A tárgyak becsülete
Elcsépelt szókapcsolat. Nem is ezt akartam címnek, inkább "Tárgyaink értéke", Isten bocsá' ára. Mert ma már ez számít. Sokszor kapom rajta magam, hogy amikor leejtek egy bögrét, félvén, hogy talán eltört, már kalkulálom is fejben a forintveszteséget. Nehéz kibújni a mindent átitató, mindent pénzre fordító szemlélet alól.
Pedig, ha nem is tudatosan, mindannyian érezzük e szemlélet egysíkúságát. Főképp, és most visszanyúlok a példámban szereplő bögréhez, ha az a tárgy szerelmünktől kapott ajándék, netán nagyszüleinktől ránk maradt kedves ereklye....Hát nem az árától függ az értéke, hanem a tárgy történetétől, a hasznosságától. Attól a képességétől, milyen mértékben képes számunkra valóraváltani egy illúziót.
Kézművesként úgy érzem: egy letűnő világ kis morzsáját őrzöm. Két tenyerem közé fogom, leheletemmel lelket öntök belé.....és mintha...nem lenne hiábavaló. Sokan érzik ugyanezt. Nem puszta nosztalgiából, hanem mert felismerték, hogy a régi korok embere is tudhatott valamit: ismerte az anyagot, amiből tárgyait készítette. Ebből az ismeretből vezethető le az a kötődés, ami a tárgyaihoz fűzte. Az észszerűség is a tárgyaink újrahasznosítása, újragondolása mellett szól
Amikor elkészítek egy stólát, belegondolok, hogy az a szári-selyem előtte egy másik nő derekát ékesítette, a gyapjú pedig egy bárány (hadd ne mondjam birka, most az nem ideillő ) bundája volt, mely gondos kártolás után nemezelhető gyapjúvá vált, s e két nemes anyagot saját verítékem árán én "összeházasítottam".
Remélem, hogy viselője megismeri a történetét, és maga is tovább szövi azt.
Pedig, ha nem is tudatosan, mindannyian érezzük e szemlélet egysíkúságát. Főképp, és most visszanyúlok a példámban szereplő bögréhez, ha az a tárgy szerelmünktől kapott ajándék, netán nagyszüleinktől ránk maradt kedves ereklye....Hát nem az árától függ az értéke, hanem a tárgy történetétől, a hasznosságától. Attól a képességétől, milyen mértékben képes számunkra valóraváltani egy illúziót.
Kézművesként úgy érzem: egy letűnő világ kis morzsáját őrzöm. Két tenyerem közé fogom, leheletemmel lelket öntök belé.....és mintha...nem lenne hiábavaló. Sokan érzik ugyanezt. Nem puszta nosztalgiából, hanem mert felismerték, hogy a régi korok embere is tudhatott valamit: ismerte az anyagot, amiből tárgyait készítette. Ebből az ismeretből vezethető le az a kötődés, ami a tárgyaihoz fűzte. Az észszerűség is a tárgyaink újrahasznosítása, újragondolása mellett szól
Amikor elkészítek egy stólát, belegondolok, hogy az a szári-selyem előtte egy másik nő derekát ékesítette, a gyapjú pedig egy bárány (hadd ne mondjam birka, most az nem ideillő ) bundája volt, mely gondos kártolás után nemezelhető gyapjúvá vált, s e két nemes anyagot saját verítékem árán én "összeházasítottam".
Remélem, hogy viselője megismeri a történetét, és maga is tovább szövi azt.
2016. szeptember 19., hétfő
A nagy találkozás
A vásár harmadik napja vala, amidőn egy ismerősnek tűnő hölgy jelent meg sátrunknál. Magyarázni kezdtem, mi fán is terem a kínált portékám, ám ekkor színt vallott: jómaga is nemezel. Kérdeztem a nevét, de hárított, mondván nem Magyarországon él, nem ismerhetem a munkáit. Este volt már, előrehajolt, hogy az egyik táskámat közelről megnézze és ekkor az izzó fényénél bevillant a felismerés: az Etsy-n láttam.
Van annak már egy éve is. Akkortájt döntöttem el, hogy nemezes leszek, nem kis mértékben az ő Etsy-üzletének köszönhetően. Tőle hallottam először, hogy indiai szári-selyemre is lehet nemezelni. Ezt neki is elmondtam, és ekkor egy jóleső párbeszédbe kezdtünk: én a botladozásaimat, a terveimet, ő a tapasztalatait és tanácsait sorolta. A hölgy jelenleg Londonban él, hátrányos helyzetű ázsiai nőket segít és tanít, ugyanis szociális munkás.
Szokás szidni a globalizációt, magát az internetet is. Ám a fenti történet számomra nagyon szívet melengető. Illusztrációként egy kép ( persze nappali fényben ) a vásárról:
Van annak már egy éve is. Akkortájt döntöttem el, hogy nemezes leszek, nem kis mértékben az ő Etsy-üzletének köszönhetően. Tőle hallottam először, hogy indiai szári-selyemre is lehet nemezelni. Ezt neki is elmondtam, és ekkor egy jóleső párbeszédbe kezdtünk: én a botladozásaimat, a terveimet, ő a tapasztalatait és tanácsait sorolta. A hölgy jelenleg Londonban él, hátrányos helyzetű ázsiai nőket segít és tanít, ugyanis szociális munkás.
Szokás szidni a globalizációt, magát az internetet is. Ám a fenti történet számomra nagyon szívet melengető. Illusztrációként egy kép ( persze nappali fényben ) a vásárról:
2016. szeptember 9., péntek
Életem első vásárára készülök
Életem első vásárára készülök...... Izgulok nagyon. Manapság úgy dukál, hogy mutatnunk kell kifelé, milyen magabiztosak és hozzáértők vagyunk. Ez az egyetlen út az érvényesülésre....Vagy mégsem? Mégis: mióta gáz, ha láthatóvá válik, hogy mi is emberek, ezáltal esendőek vagyunk? Remélem, nem az. Én izgulok, belül remegek, mindemellett ágaskodik bennem valami alkotói öntudat, ami azt súgja: jó lesz ez! Tetszeni fog NEKIK!
Minden táskát, sapkát, sálat hitem szerint a legjobb tudásom szerint készítettem, mégis: míg nincs vevői visszajelzés, addig egy befejezetlen mondat, torzó minden alkotásom. Hát adjátok hozzá a hiányzó szót, ecsetvonást TI, kedves VÁSÁRLÓK!
Várlak Benneteket a Bortéren szeptember 14-18. között, én ott leszek!
Minden táskát, sapkát, sálat hitem szerint a legjobb tudásom szerint készítettem, mégis: míg nincs vevői visszajelzés, addig egy befejezetlen mondat, torzó minden alkotásom. Hát adjátok hozzá a hiányzó szót, ecsetvonást TI, kedves VÁSÁRLÓK!
Várlak Benneteket a Bortéren szeptember 14-18. között, én ott leszek!
2016. szeptember 4., vasárnap
A türkiz táska születésének körülményei
Tipikus "gombhoz a kabátot" történet az övé. Etsy-n vettem egy kék mintás selymet, de hónapokig nem jött az ihlet. Túl kék volt, túl átlátszó, túúl kék.... és akkor egymás mellé került véletlenül a türkiz merinó és a kék mintás selyem. A 15 éves (!) ikeás dekorbambusz meg épp kéznél volt fülnek. Hát így történt.
2016. szeptember 2., péntek
És elindul a történet.....
Életem első gömbtárcája. Egy félig fölfújt lufira raktam fel a gyapjút, csíkonként. Ráhúztam egy harisnyát, szappanos vízzel megnedvesítettem és gyúrtam, gyömöszkéltem, és gyúrtam...egyre lötyögősebb lett a gyapjú. Minden hitem elhagyott afelől, hogy ebből bármi kisülhet. Hát ez lett belőle (Na jó, a végén kicsit kozmetikáztam :) tűnemezeléssel)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)