2016. november 4., péntek

A tárgyak becsülete

Elcsépelt szókapcsolat. Nem is ezt akartam címnek, inkább "Tárgyaink értéke", Isten bocsá' ára. Mert ma már ez számít. Sokszor kapom rajta magam, hogy amikor leejtek egy bögrét, félvén, hogy talán eltört, már kalkulálom is fejben a forintveszteséget. Nehéz kibújni a mindent átitató, mindent pénzre fordító szemlélet alól.
79ideas_morning_coffee | Flickr - Photo Sharing!:
Pedig, ha nem is tudatosan, mindannyian érezzük e szemlélet egysíkúságát. Főképp, és most visszanyúlok a példámban szereplő bögréhez, ha az a tárgy szerelmünktől kapott ajándék, netán nagyszüleinktől ránk maradt kedves ereklye....Hát nem az árától függ az értéke, hanem a tárgy történetétől, a hasznosságától. Attól a képességétől, milyen mértékben képes számunkra valóraváltani egy illúziót.

Kézművesként úgy érzem: egy letűnő világ kis morzsáját őrzöm. Két tenyerem közé fogom, leheletemmel lelket öntök belé.....és mintha...nem lenne hiábavaló. Sokan érzik ugyanezt. Nem puszta nosztalgiából, hanem mert felismerték, hogy a régi korok embere is tudhatott valamit: ismerte az anyagot, amiből tárgyait készítette. Ebből az ismeretből vezethető le az a kötődés, ami a tárgyaihoz fűzte. Az észszerűség is a tárgyaink újrahasznosítása, újragondolása mellett szól

Amikor elkészítek egy stólát, belegondolok, hogy az a szári-selyem előtte egy másik nő derekát ékesítette, a gyapjú pedig egy bárány (hadd ne mondjam birka, most az nem ideillő ) bundája volt, mely gondos kártolás után nemezelhető gyapjúvá vált, s e két nemes anyagot saját verítékem árán én "összeházasítottam".

Remélem, hogy viselője megismeri a történetét, és maga is tovább szövi azt.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése